25
éves születésnapi táncház a
MOM-ban
régi
nagysikerű táncházaink helyszínén
(most csak Művelődési Központnak hívják :)
)
2000. november 25-én szombaton este
Budapest, XII. Csörsz utca 18.
Ez a ma már nem létező Magyar Optikai Művek kultúrháza volt,
ezért hívják MOM-nak.
Az odataláláshoz nyújt segítséget ez a kis térkép.
 |
 |
 |
 |
 |
 |
Tömegközlekedéssel is jól megközelíthető
az Alkotás utca (a Csörsz utcánál kell leszállni)
vagy a Böszörményi út felől ( a XII. ker-i Önkormányzatnál kell leszállni).
A Magyar Nemzet cikke az együttesről - 2000. június 17.
http://www.magyarnemzet.com/news/fullstory.php/aid/4041
-----------------
Rumy Dániel: Eredet és párhuzam - A Jánosi-együttes 25 éve
A népzenész testtartása, mozdulatai legalább olyan kifejezők lehetnek, akár a táncoséi. Még árulkodóbb a mosoly minősége: ismerjük a jó kereskedelmi érzékű divatmuzsikusok skanzenmosolyát, meghökkentenek az önfeledt zenélés groteszk szájrándulásai, de kevésbé feltűnő az összpontosítás és a játékkal párhuzamos zenei meditáció szelíd, már-már bocsánatkérő derűje. Őrzök egy különösen bensőséges fotót Halmágyi Mihályról, a zseniális gyimesi muzsikusról: a cigány ember cserzett, hirtelen megnyúlt és elhomályosodott arcán, szinte rásimulva az áll alá ékelt hegedűre, ott lebeg a rögtönzés fájdalmának és könnyedségének túlvilági, bizonytalan mosolya.
A Zeneakadémia színpadán Jánosi András is valahogy így: befelé mosolyog. Feszülten, mégis előzékenyen és elegánsan, amint derűs, feszült és elegáns hegedűjátékával a bartóki szonatina őstörténeti rétegeiben kalandozik. Nem könnyű szabadulni a rutén epizód szaggatott, ideges monotóniájától, a román táncok szuggesztív aszimmetriájától vagy a csíki népdalok bonyolult architektúrájától. Hasonlóképp bolygatnak fel a szöveges Bartók-idézetek, az 1. rapszódia, a Mikrokozmosz, a Tizenöt magyar parasztdal zongorán megszólaló gondolatkísérletei - mindez örök, sokszor meg is unt vetélkedésnek tetszik, a népi muzsika nyers, érzéki ornamentikája és a műzene gondolatisága között. A színpad egyik oldalán zongora, Vasvári Tamással, és bartóki műrészletek, a másikon a Jánosi-együttes (Jánosi András prímás, Túri András brácsás, Pálfi Zsolt nagybőgős, valamint az alapító tagok: Bányavári Gábor és Konkoly Elemér), hagyományőrzők (Pál István dudás) és vendégmuzsikusok (az egykori csíkszeredai Barozda együttes énekese, Győrffy Erzsébet, valamint Fenyő Katalin hegedűs, Juhász Zoltán furulyás, Papp István Gázsa prímás, Nagy Zoltán cimbalmos, Kobzos Kiss Tamás és Őze Áron színész), a Bartók-darabokból kiemelt és eredeti formájukba visszaállított vokális és táncos népi dallamokkal. Csakhogy e vetélkedésnek komoly tétje van, itt és most egy életmű legbensőbb dilemmája fogalmazódik meg. A Jánosi-együttesé ugyanúgy, mint a Bartóké. Az előadás egyedülálló jelentősége a bizonyítási folyamat, egyfajta apológia: műzene és népzene, feldolgozások és források, alkotói technikák és stílusok, életfilozófiák intellektuális feszültségének a felmutatása, ám mindkét oldal tisztaságának és eredetiségének gondos megőrzésével. Egyszersmind, rejtve, a lesüllyedt kultúrjavak, avagy az elitkultúrába emelt népművészeti elemek oly sokszor és oly reménytelenül körbejárt szociológiai dilemmájának a megszelídítése is. Itt és most, ebben a pillanatnyi szintézisben tökéletesen nevetségessé - mert lényegtelenné - válik a műzene vagy a népzene fensőbbségét firtató kérdés. Nem vetélkedés, nem szembeállítás ez valójában, hanem ritkán hallható párbeszéd, nem zenei határvédelem, hanem türelmes és megvilágító erejű határjárás és közvetítés. A bartóki kompozíciók és a népzenei források, a rafináltan elvont hegedű- és zongoratáncok, illetve a szenvedélyes - nem kevésbé rafinált - kis parasztdallamok közötti ívben és csöndben, az alkotói filozófiák viszonyában föltárul a bartóki életmű szelleme - miközben elénk tárul az ouvre forrásvidékének lélegzetelállító látképe, történeti háttere is. Eredet, párhuzam, egység-különbözőség és zenei egyenértékűség. A huszonöt éves Jánosi-együttes népzenei koncepciójának kulcsfogalmai. Mindez a magyar és európai zenetörténet egyetemes közegében értelmezve, a szokványos, táncházcentrikus népzenei feldolgozásoknál sokszor jóval intellektuálisabban, népzene-történeti kutatásokba, összehasonlításokba, a régi európai tánczene, a barokk és a XVIII. század zenekultúrájába ágyazva.
Jánosi András, az együttes vezetője fehér holló a magyar népzenészek társaságában. Hajdani, fényes MOM-os táncházi mulatságok népszerű muzsikusa, egyben makacs tudósember. A táncházmozgalom alapítóinak egyike, erdélyi falvakban iskolázott hegedűjátékos és művelődéstörténeti szenvedélyu zenefilológus - tanár: szemléletes és szenvedélyes előadó. Összességében szembetűnően időszerűtlen, talán túlságosan is filozofikus hajlamú figura. Az együttes pályája is annak a távolságtartásnak a története, amellyel makacsul óvakodik az egyre fáradtabb táncházmozgalom útjaitól; ugyanúgy a szólam-multikulturalizmusok diszkriminatívnak bizonyuló népzenei-kereskedelmi babonájától, mert más sokféleség: a történeti Európa zenei egysége és a Kárpát-medence népzenei kölcsönössége iránt elkötelezett.
Csakhogy nem kifizetodő elkötelezettség ez. Az 1975-ben alakult Jánosi együttes tartós muzsikusi-kutatói jelenléte, mozgalmi szerepe, kuriózumszámba menő lemezei, rangos külföldi Bartók-turnéi és Jánosi András revelatív népzene-történeti gondolatai ellenére méltánytalanul kevéssé ismert zenekar. A mostani, zeneakadémiai előadáson sincs telt ház, holott kisebb változtatásokkal azt az 1981-es egyetemi színpadi, nevezetes Bartók-interpretációt és forrásfeltárást (Zene húros hangszerekre... dudára és furulyára) ismétlik itt meg, amely erdélyi diaporámaképek, levélrészletek, mű- és népzenei dialógusok, valamint a Párhuzam csoport néptáncos illusztrációjával Bartók Béla népgyűjtési élettörténetét követte végig. Magát a beavatási folyamatot, amely elkerülhetetlenné tette a zenetörténeti-zeneelméleti látószögváltást, igazolva, hogy a "primitív" népi muzsika - meghökkentő módon - nem látszik kevésbé hatásosnak, mint a klasszikus műzene. A Jánosi-együttes '81-es műsora, akár a mostani, azonban nem csupán a bartóki életmű eredetének, párhuzamainak, felfedezéseinek kérdéseit fogalmazta meg, hanem némi zavart is keltett a zenetudományban (lásd Somfai László dilemmaérzékeny cikkét az előadásról), (bartóki) önvizsgálatra ingerelve azt, sot nemrégiben más zenekarok munkásságát is megihlethette. (Lásd a Muzsikás együttes hasonló természetu Bartók-kísérletét.)
Nem eléggé ismertek Jánosiék - úgy vélem - szenzációs zenetörténeti feldolgozásai sem. A Liszt-rapszódiák (1991) forrásfeltárása mellett a történeti népzenekutatás, etnomuzikológia kísérleti módszertana és eredményei, amelyek megalapozhatták az 1997-es 77 magyar tánc és a '98-as Kossuth izenete eljött című lemezek gyujteményét. Pedig ez a történeti érzékenység az együttes legfőbb kuriózuma: Jánosi Andrásék nem kevesebbet kíséreltek meg, mint a XVIII. század magyar tánczenei kultúrájának rekonstrukcióját, korabeli kéziratokra hagyatkozva, azoknak a hajdanán országszerte muzsikált-dúdolt dallamoknak az összehasonlítását és hagyományhű megjelenítését, amelyek mára zömében az erdélyi tánczenében maradtak fenn. És amelyek egykor - izgalmas hipotézis ez! - részei lehettek a közös, később csupán a peremvidékeken konzerválódott európai táncdallamkincsnek: a kölcsönösség-közösség, egyben a magyar zenetörténeti mélységélmény relikviái ezek. Kutatásuk tapasztalatai, úgy tetszik, megint csak zavart keltően ellentétesek a bevett zenetörténeti elképzelésekkel: Jánosi szerint a kor a véltnél jóval több táncfajtát, így tánczenei dallamtípust ismerhetett: a verbunkos legényesszeru osformáitól a lassú csárdásig (!).
A Jánosi-együttes persze nem csupán szelíd tudományos zavarkeltése, népzenész körökben mára már kissé gyanakodva szemlélt intellektualizmusa és szigorúbb-archaikusabb eredetiségeszménye miatt méltó a figyelemre, elismertségre. Hallgatom a Zeneakadémián az erdélyi román táncok csorba hegedűdallamait, amint a hegeduduó zenészei a bartóki murol átvillannak az ardeleanára. És akár a táncos gerincmunkáját, legalább olyan beszédesnek találom az elmélyültséget, a figyelmet: gondos és türelmes zenei magatartást, érzékenységet jelzo bizonytalan mosolyt a muzsikusok arcán.
Meghívó a 25 éves JÁNOSI EGYÜTTES koncertjére
Magyar Rapszódia
Liszt források
2000. szeptember 24. vasárnap 16.00
Régi Zeneakadémia (Liszt múzeum)
Budapest, Vörösmarty u. 35.
érdeklődni a 06-30-962-6464 telefonszámon lehet
Korábbi programok:
